Néhány keresetlen mondatot ejtenék a témában, hiszen néhol meglehetõsen sokat lehet ezt a szókapcsolatot hallani-olvasni, fõként olvasni autóhifis termékek neve mellé, vagy ilyen hirdetésekbe biggyesztve.
Mi tesz egy (autó)hifi terméket high enddé? A felhasznált anyagok minõsége és a hangminõség? Igen, mondhatjuk ezt is. Csak ebben az esetben az említett hiredtések jó részének máris megvan a létjogosultsága, hiszen számos gyártó igyekszik egy bizonyos kategórián fölüli termékeibe ár-érték arányban jó minõségû alkatrészeket beszerelni.
A fentiekbõl következik az is, hogy a szóban forgó két kategória sokszor viszonyítás kérdése, hiszen ha valaki eddig csak Sokol rádiót hallgatott, annak egy húszezer forintos "rendszer" is jó minõségû.
Véleményem szerint a high end márpedig nem egy viszonylagos kategória. Ha az lenne, lenne létjogosultsága annak, hogy egy egyébként valóban jó minõségû és hangminõségû Alpine 9835-öst, vagy egy P88RS-t high endnek nevezzünk. De nincs.
Az igazi high end termékek az elérhetõ legjobb (tehát NEM a körülményekhez képest elérhetõ legjobb) hangminõségre törekednek, nem számít, milyen áron. Egy high end hifi terméket ez tesz high enddé. Nem az árcédula, bár a súlyos összegek a legtöbb esetben együtt járnak az ilyen elektronikával.
Vizsgáljunk meg egy autóhifi terméket ebbõl a szempontból!
Fejegységnél például az már gyanús, ha a fej nem tartalmaz végfokot, hiszen akkor nem kell megkötni azt a kompromisszumot, hogy akár csak egy kikapcsolható végfok hangja beleszóljon a hangzásba (ugyanakkor ez fordítva is igaz: a mivel a belsõ végfok megléte a legtöbb esetben kizárja a kompromisszummentes hangzás lehetõségét, az ilyen "extrával" felszerelt egységek nemigen tekinthetõk high endnek). Az ilyen fejekre egyáltalán nem lehet hangszórót kötni, csak erõsítõvel.
Általában ezek a fejek a minél jobb zavarszûrés érdekében rézbõl készült készülékházban laknak. A tápegységük, vagy azoknak olyan részei, amelyek nem kívánatos elektromágneses hullámokat bocsátanak ki nagy mennyiségben, általában ugyancsak külön dobozban foglalnak helyet. A fejen belül gondosan válogatott, összemért, azonos (és sokszor egyedi mérés alapján meghatározott) tulajdonságokkal rendelkezõ alkatrészek vannak. Van, hogy ügyelnek még arra is, hogy az analóg sztereo jel útja már a fejen belül egyforma hosszú legyen, míg kiér az RCA csatlakozókig. Általában ezek a fejek egyáltalán nem játszanak le csak és kizárólag audio CD-t, tehát se MP3, se WMA, se iPod vezérlés, maximum csak utólagosan illeszthetõ verzióban. Ezek a formátumok ez esetben még csak olcsó kompromisszumnak sem tekinthetõk... Nincs bennük egérmozi. A legtöbb esetben nincs bennük DSP sem, általában külön, ugyancsak méregdrágán vásárolható meg hozzájuk a hozzávaló DSP-egység.
...és még hosszan lehetne sorolni, mi tesz egy komponenst high enddé. A végeredmény mindenképp különleges egység, amit nem lehet minden boltban megkapni, és nem köszön vissza minden harmadik autóban, részint azért, mert a hifisták, autóhifisták túlnyomó többségének egyszerûen nem éri meg ekkora összeget belefektetni egyetlen eszközbe (ezek darabonként is meghaladhatják akár egy-egy komplett hifirendszer árát). Nem is készül belõlük annyi, hogy tömegigényeket ki lehessen szolgálni. Kicsit olyan, mint egy versenyautó: nem kötnek kompromisszumokat a megalkotásakor, és nem elérhetõk a széles tömegek számára.
Íme néhány high end termék, már ami a fejet illeti:
- Clarion HX-D2.
- Alpine 7990R, vagy közismertebb nevén F1.
- Pioneer DEX-P9
- Nakamichi CD700, ehhez volt is szerencsém. Elképesztõ a produkciója.
- Sony XES. Ez ritka, mint a fehér holló, talán sokkal ritkább, mint az összes többi, én egyetlen embert ismerek, akinek volt szerencséje hozzá.
- Sony CDX-C90R. Ezt is kipróbálhattam, ugyancsak lebilincselõ élmény.
Lehetne még sorolni a különféle márkákat, termékeket, ha nem is túl hosszan. Ezek talán azok, amirõl hébe-hóba lehet képet, vagy leírást találni az interneten is.
Még egy fontos dolog eszembe jutott ezekkel a termékekkel kapcsolatban. A gyártó sok esetben komplett láncban gondolkodik mondjuk autóban, így a vásárló pénzéért teljes megoldás kínál, és sok esetben ekkor, a teljes láncban is szól a legjobban, pontosabban ekkor tükrözi a legmarkánsabban az adott gyártó elképzelését arról, hogy pontosan hogyan is képzeli a zene visszaadását.
Ezeknek az eszközöknek új ára sokszor a félmilliót karcolássza Forintban, és használtan se nagyon lehet hozzájuk jutni csak 100.000.- környékén. Használt árban azonban igen nagy szórás mutatkozik, attól függõen, hogy van-e kereslet az adott termékre, illetve tudja-e a tulajdonosa, hogy mi is van nála. A Sony C90R aukciókat azért többé-kevésbé nyomon szoktam követni e-bayen és egyéb helyeken. Ebbõl az egységbõl adtak már el 120.000.- Forintért is használtan, de nerég megkeresett valaki, hogy hallotta, hogy nekem ilyenem van, mondjam már meg, hol lehet távirányítót kapni hozzá, mert õ nem kapott, a készülékért egyébként 8.000.- (igen, nyolcezer) Forintot fizetett...
Ezt a fejet egyébként úgy 1997 környékén dobta piacra a Sony, szerintem a gyártó utolsó Hi-end terméke, illetve termékcsaládja autóhifi kategóriában. (Egyébként ebbõl a készülékbõl Magyoroszágon tudomásom szerint összesen kettõ darabot adtak el hivatalosan annak idején, a többi mind használtan jutott az országba...)
Szóval valahol ez a high end. Nem akarok semmit lehúzni, és senkit elkeseríteni, de amit mostanság a boltok, üzletek, tulajdonosok high endként aposztrofálnak, az szerencsés esetben kicsit kilóg az átlagból, ritka esetben az ember kap egy aududiofil hangzást - de sokszor még ezt a szintet sem ütik meg a "high end" tömegcikkek. De láttam már a kifejezést MNC, vagy SAL termék neve mögé biggyesztve is, ami már inkább a felháborító, mint a butaság kategóriája.
Ha van benne egértévé, vagy hozzá egy jó sok gombos távköpködõ, esetleg egy DSP, vagy csak egyszerûen szép feltûnõ a színe - na az mindjárt high end lesz a kereskedõnek, vagy eladónak, amit természetsen rendkívül fontoskodó, ugyanakkor sejtelmes arckifejezéssel ejt ki, hogy ha a júzer hallotta már valahol, akkor érezze a súlyát, ha meg még nem hallotta a szót, akkor tudja: most valami nagyon nagy dolog hangzott ám el... Közben a szó igazi, klasszikus jelentése elsikkad, ledegradálódik, és már nem azt jelenti, amire használták, hanem azt, hogy az eladó szerint bizonyára jó vétel lehet.
A kifejezés lassan elkopik, pont mint az autóknál a "nemdohányzó" és a "keveset futott"...
Talán látszik az írásból, hogy nem lehet egyértelmûen meghatározni a high end kategória követelményrendszerét, de egy eszközt megvizsgálva egyértelmûen meg lehet állapítani, ha az high end. És félreértés ne essék: nem baj ám, ha egy termék nem high end, csak nem kell mindig mindent annak minõsíteni, ami szerintünk kilóg az átlagból, mert egy olyan jelzõt használunk, ami megtévesztõ, és/vagy szúrja a szemet. Holott ott van például az audiofil mint jelzõ, ha valamit ki akarunk emelni az átlagból. Nagyon pontosan megmutatja maga a szó, hogy mit értünk ez alatt, és a kifejezés egyúttal ki is zárja a színes, csiricsáré limlomokat a kategóriából. Lehet, hogy pont ezért nem alkalmazzák...? |
