Egy rég áhított hangszórószettet volt alkalmam tesztelni, ennek a tapasztalatait osztanám meg.
Egy olyan gyártótól, amelyiknek a termékeivel meglehetõsen ritkán fut össze az autóhifit, vagy általában hifit hallgató ember, és amelyiknek a termékéhez egy igen profin kivitelezett ládában mélysugárzó formájában korábban már volt szerencsém, és amely már autóhifis „pálya- (vagy tetszés szerint ámok-) futásom” elején megadta azt a meghatározó élményt, amely a további keresésre, továbblépésre sarkallt, a szó jó értelmében.
Tette mindezt úgy, hogy a márka csalódásra legalább annyi okot adott, mint bizakodásra, mert ami a szettjeit illeti, azokat többször hallottam kifejezetten rosszul szólni, mint jól.
A Morel egy korábbi gyártású hangszórószettjérõl, a Dotech 6 MK-II-rõl lesz szó tehát a továbbiakban. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy hallhattam mind aktív, mind passzív elrendezésben, így talán némi képet alkothattam arról, hogy hogyan is szól.
Fenntartással kell ugyan, hogy kezeljem az összehasonlítást, hiszen aktív rendszerben számomra közel sem ideális (azaz: nem ismert) párosításban hallottam, viszont egy szenzációs ajtóban (mi más lenne, mint egy Mercedes), nálam pedig ugyan a kívánt alkotóelemekkel együtt, azonban jóval mostohább körülményeket jelentõ Toyotában.
Aki nagyjából nyomon követi a blogom, vagy ismeri az adatlapom, az már sejtheti, hogy a meghallgatáshoz használt fej jelen esetben is egy Sony high end (valóban az!) termék volt, a CDX-C90R.
Az erõsítõ, ami hajtotta a JBL Px 300.4-esem, ezúttal oldalanként hídba kötve, hogy a teljesítményhatárnak legalább az alja meglegyen; botorság lett volna egy oldalt egyetlen csatornával meghajtani.
A kábelezés Cordial volt, a szubot – JBL P1020E – külön hajtotta egy Px500.1-es erõsítõ, melyet jobbára kihagytam a hallgatózásból. A hangszórókat ezüsttartalmú ónnal forrasztva illesztettem be a rendszerbe; hiszem, hogy a csatlakozóknak is megvan a saját hangjuk, alkalmasint a szûk keresztmetszetük, amire nem voltam kíváncsi...
No de ennyi bevezetõ elég is talán, térjünk a tárgyra, és kezdjük a külsõségekkel.
Kézbe véve a hangszórókat az ember hirtelen nem is tudja, hogy sírjon-e, vagy nevessen, illetve hogyan is fogja meg a középsugárzókat, hogy semmit ne törjön le róluk. Kifejezetten aprónak, könnyûnek, játékszernek tûnnek, és az érzetre rásegít az óriási porvédõ a mágnesek fenekén, a vékony kosárperem és a felülrõl ugyancsak vékony, oldalról viszont furcsán csúcsos membránszél. Aztán ahogy lejjebb vándorol az ember tekintete, a hüledezés folytatódik a lemezkosár és az annak az alján trónoló (valójában inkább megbúvó) mágnes láttán, melynek a gyártó úgy igyekezett legalább valami kis hangsúlyt adni azzal, hogy ráhúzott egy meglehetõsen méretes mûanyag sapkát. Az elsõ gyanús jel a magassugárzó kézbe vételekor mutatkozik, abban ugyanis már elsõ pillantásra bõven van anyag…
Egy szó mint száz nézi az ember az inkább nevetséges mint komolynak tûnõ középsugárzót, és nem érti, mi eredményezheti a 90 dB érzékenység mellett jelentkezõ 140W folyamatos, 300W (!) csúcs terhelhetõséget. A magassugárzó esetében könnyebben elhiszi az ember a hasonló érzékenység melletti 100W folyamatos terhelhetõséget, mert mint mondtam, a selyemdóm magasból nem spórolták ki az anyagot: az alja gyakorlatilag egybefüggõ mágnes, súlya ennek megfelelõen egész komoly hányada a középsugárzókénak.
De vissza a közepekhez. A membrán anyaga lehetetlenül vékony, itatott papír, vagy textil, mely olyannyira lágy, hogy ha az ember csak egyik oldalon nyomja meg finoman, láthatóan torzul. A porvédõ ha lehet még könnyebb és vékonyabb, impregnált textil, mely a legkisebb nyomásra benyomódik, majd kiugrik… Egyébként maga a felfüggesztés is megdöbbentõen lágy, a membránnak megnyomva szinte nincs is ellenállása.
Egyszóval nézi az ember, forgatja – majd gyanút fog... Merthogy valóban lemezkosaras a közép, viszont ebbõl a lemezkosárból nem spórolták ki az anyagvastagságot, ez nem az a tipikus nyomott-surjás kosár, ez kifejezetten masszív, köszönhetõen annak, hogy a kosár peremét nem a szokásos 4-5 "oszlop" tartja, hanem az egybefüggõ anyagon vannak lyukak vágva. A membránszél mint említettem ugyancsak nem hagyományos. Az természetes, hogy jó minõségû gumi, az azonban már kevésbé, hogy a formája profilból nem a megszokott félkör, hanem parabola alakú, mely feltehetõen (sõt, inkább nagyon is láthatóan) a szokásosnál jóval nagyobb kitérést tesz lehetõvé. A lengõtekercs átmérõje a gyártó hagyományaihoz híven óriási, anyaga ráadásul nem is réz, hanem hatszögletû alumínium, melyet jelen esetben Hexatech néven illetnek.
Összerakva az apró részleteket egy elsõre egészen megdöbbentõ, majd végiggondolva megnyugtató kép tárul elénk: ennek a hangszórónak nemcsak a tervezése professzionális, hanem minden bizonnyal a kivitelezése is, másképpen ennyi „gyenge pont” (a kis mágnes, a puha membrán és felfüggesztés, a rendhagyó formájú membránszél és az óriási lengõcséve) nem tudna jól együttmûködni. Gondoljunk csak bele: elég egy kis anyaghiány, vagy –fölösleg a gumiszélen, és megváltozik egy területen az ellenállása, amely beláthatatlan (vagyis inkább nagyon is elõre látható) következményekkel jár mondjuk nagy terhelésen...
A magassugárzó mint említettem egy meglehetõsen masszív felépítésû és nagy terhelhetõségû selyemdóm, ferrofluid hûtéssel. Kompakt darab, szétszedni nem lehet, ezt tehát nem is erõltettem. Kábele kb. 1 mm2-s réz kábel, mely durva szálakból álló. Számomra kicsit a Monster egyik kábelére hajaz, ami szöges ellentétben volt a rendszerben használt, szinte haj tapintatú Cordial kábelekkel.
A keresztváltó ugyancsak méretes és súlyos darab. Én ugyan nem bontottam szét, de aki igen, az egy tekercsrõl és egy ellenállásról tett említést, semmi extráról. Nos, ez is lehet jó, ha jó minõségû. A specifikáció szerint a keresztezési pont 1800Hz-en van, a vágási meredekség pedig 6 dB/oktáv, tehát egy egyszerû elsõrendû váltó jár a szetthez, állítási lehetõségek nincsenek.
Jöjjön tehát a lényeg, a hang. A meghallgatás során igyekeztem minél inkább lefedni a hangszeres zenekínálatot, megmondom õszintén elektronikus zenével nem próbálkoztam. Igyekeztem a teszt során lehetõleg mûsoros lemezeket használni, ez alól a dBCup2009 teszt CD-je volt kivétel, illetõleg a Metallica Death Magnetic albuma, mely épp akkor csak biztonsági másolatként állt rendelkezésemre… :) Komolyzenével, tesztlemezzel, Metallicával, Nightwish-sel és Dream Theaterrel kínoztam tehát a szettet mintegy 2-3 óra elõzetes együttjáratást követõen (azért nem többel, mert a szett be volt járatva). Szubot nem használtam, elsõsorban a szett hangjára voltam kíváncsi.
Az elsõ, ami a hallgatózás során feltûnt az, amire számítottam is, nevesül hogy a selyemdómnak köszönhetõen egész más a jelenlét-érzet, mint a fém magasak esetében. Cserébe ezeknek közel sem annyira irányított a hangja, mint az általam korábban használtaknak; szinte mindegy volt, hogy van-e elõttük valami „tereptárgy” útban, vagy nincs, érdemi változást kizárólag a sugárzók letakarása eredményezett, de hát ez ritka jelenség még autóban is… :)
A mélyközepek gyakorlatilag pincemélységben képesek megszólalni, megfelelõ ajtóban egész egyszerûen döbbenetes mélyeket produkálnak. Sajnos nem a saját autómban volt szerencsém ezt megfigyelni, hanem a korábbi tulajdonosnál a bizonyos Mercedes ajtóban, de nálam is érezhetõen mélyebbre ment le, mint elõtte bármi más, egy jó ajtó közremûködésével pedig a szubot gyakorlatilag el is lehet felejteni, ha álló helyzetû zenélésrõl van szó.
Megfigyeltem viszont egy kifejezetten érdekes jelenséget, ez pedig az volt, hogy a hangszórók - annak ellenére hogy szub nem dolgozott a kocsiban - a mélytartományt valahogy hátul "helyezték el" mind nálam, mind pedig az említett Mercedesben, ami lehet akár véletlen egybeesés is, bár kevéssé tartom valószínûnek, hogy a nehéz német vasban véletlenül produkálja pont ugyanazt a jelenséget, mint a pehelysúlyú japánban.
A hangszóró egy dolgot már a meghallgatás elején tisztán megmutatott. Konkrétan a foga fehérjét, mert a terhelhetõsége gyakorlatilag végtelennek tûnt, mindig lehetett még egy kicsit adni neki, nem lett sok, az elõadás nem esett, nem töredezett szét, végig egységes maradt. Egy bizonyos hangosság felett azt lehetett érezni, hogy csak a magas tartomány hangosodik tovább, a mélyközép lemaradozik, ez pedig igen komoly energia-igényt jelez.
Ezúttal a meghallgatás során nem felejtettem el némi jegyzetet készíteni arról, amit éppen hallok, ezt alább közzéteszem, hátha hasznos és jól mutatja az elsõ, meghatározó benyomásokat:
- Händel - Messias: kissé szûk tér
- Badinerie: vonó nem „szõrös”, fuvolának nincs mechanikája, csak hangja
- Mozart Divertimenti: fényes, szép, de nincs jelenlét
- Mozart Tanze&Märsche (német volt a CD :) ): szép mélyek - hátulról, láda nincs. Szépen "gurul", még-még-még-érzés
- Mozart - Don Giovanni, Vedrai, carino: szép, gömbölyû nõi énekhang, ám valódi jelenlét-érzet nélkül
- Beethowen Overtüren: jó dinamika, nemjó hegedûhang (nem „szõrös”)
- Schubert, férfikórus - Az éj: szép, de nem ragad magával
- Dvorák Új Világ-nyitány: szép, gömbölyû, a fúvósok jók!, hegedû már megint....
- Karikás: Átokdal: hegedû...!!! Egyébként kiegyensúlyozott
- Zongora tompa
- teremhang jó (teremben kolomppal 20m oda-vissza)
- Water Falls: nem rossz!
- Hotel California (koncert): tompa gitárhang, jó mély, hátulról, lapos tér. Kevés az erõ?
- Metallica - Unforgiven III: nem trashmetal, inkább "metálka"
- Dream Theater - Panic Attack: jó megindulások, jó hangtömeg, torzító kicsit zavaró
- Dream Theater - Octavarium: játékosság megvan, de nincs igazi hangulat. Gitárhang nem az igazi, torzító zavaró.
- Nightwish - Imaginaerum album. Itt tapasztaltam kifejezetten egy kellemetlen sistergést, ami a torzított elektromos gitárt „kísérte”, amitõl alig lehetett megítélni a hangmagasságot – és amit a korábbi hangszórókkal nem tapasztaltam. Mint említettem a CD-k közül a komolyzenei és a Nightwish mûsorosak voltak, a többi másolt de mind audio, jórészt a dBCup2009 teszt CD-jérõl, tehát minõségi kifogás nem lehetett.
Bele-belekaptam persze más CD-kbe is, csak egy-egy próba kedvéért, de azt nem említem itt külön, mert ott már kifejezetten egy-egy tulajdonságra voltam kíváncsi, hogy vajon ezen, vagy azon a zenén, vagy CD-n is mutatja-e magát.
Végül valahogy hiába hallgattam, mert bár nagyon tetszett, nem nyûgözött le. Nem tudom, mi baja lehetett, vagy nekem vele. Valahogy hiányoztak a zenét élõvé tevõ apró részletek, hiányoztak a sávszélek. Gondoltam arra, hogy a keresztváltó a gyenge keresztmetszet. Igen ám, de mint említettem elõtte hallgattam váltó nélkül aktívban. Egész meggyõzõ volt (az alig észrevehetõ bágyadtságát leszámítva, melyet nem tudtam, hogy a hangszóróknak, vagy az azt kiszolgáló elektronikának tudjak be), míg „csak” tesztanyagot hallgattunk. Onnantól, hogy rockzene került bele és helyenként óriási hangtömeget kellett lesugároznia megint megvolt a zavaró sistergõs hang, bár jóval gyengébben.
Aztán gondoltam arra is, hogy a Power erõsítõ nem tudja megfelelõen kiszolgálni. De az meg a kozmetikázatlan gyári specifikációja szerint kiad magából úgy 150W-t hidalva (kozmetikázva 2x358W, amit ugye nem hiszünk el), úgyhogy ha sok nem is volt, arra talán elég, hogy minimálisan ellássa a szettet.
Összefoglalva a meghallgatás során alapvetõen nagyon jó hangszórószettet ismertem meg, igazán igényes és precíz felépítéssel. Egy hangszórószettet, mely nagyszerû zenét játszott – de megmaradt hangszórónak. Az ember a meghallgatás során végig egy nagyon jó hangszórót hallgat, ami jó érzéssel tölti el, hacsak nem kíváncsi a koncertélményre jellemzõ jelenlétre.
Megvan persze ennek is a hátulütõje, mármint a koncertélményre jellemzõ jelenlét-érzetnek. Ilyen tulajdonságokkal bíró rendszerben nem nagyon lehet zenehallgatás közben másra koncentrálni, az ilyen rendszer, vagy ilyen hangszóró tehát afféle holmi zenei aláfestésnek nem alkalmas.
Ez a hangszórószett nem rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, sokkal kevésbé fényes, viszont a hangja megnyugtató. Ha valakinek az efféle zenehallgatás a szíve csücske, annak számára ideális társ lehet, ha ki tudja szolgálni a megfelelõ lánccal és beépítési körülményekkel.
És ezt a záró gondolatot kéretik nagyon komolyan venni. Fölösleges a számára nem megfelelõ komponensekkel terhelni, mert jobb esetben is csak a rendszerhibákat hozza ki örömszerzés helyett... Rosszabb esetben maga a hangszóró lesz hibás.
|
